BÁRON GYÖRGY: Röhög az osztály

Erdélyi Dániel, Miklauzic Bence, Pálfi György. Jegyezzük meg e neveket. Három elsőfilmes a Simó-féle főiskolás csapatból. Munkáik közös jellemzője a humor, a játékosság, a szelíd érzelmesség, ám stílusuk, mentalitásuk igencsak eltérő. Erdélyi Előréje hagyományos vígjáték, személyes napló a nyolcvanas évek iskolai és úttörőéletéből, a Moszkva térre, A kis utazásra, s távolabbról a Csocsóra emlékeztetve. Miklauzic és Pálfi filmjéhez nehezebb előzményt találni a magyar film történetében. Miklauzic Bence epizódokból, töredékekből építkező Ébrenjárókja három szeretetreméltó balldóver - két férfi és egy nő - története, akiket kivet magából a gyakorlatias, hideg ezredvégi világ. Végül hárman, örök vesztesek, egymásra találnak, csodát tesznek és nyernek, mert ebben a filmben a jók győznek - ilyet is ritkán látni mostanság. Távolról talán de Sica tündérvilága hasonló, vagy Enyedié, Sándor Pálé, ám Miklauzic hűvösen, visszafogottan mesél, filmjének feszültsége a puritán eszköztár és a háttérben lévő szokatlanul erős érzelmi töltet ellentétébol izzik fel.
Hukkle - ez Pálfi György játékfilmjének bizarr címe, csuklást utánzó szó: a mű egy padon ülő öregúr csuklásának ritmusát követi. Nincsenek dialógusok a filmben, csak zajok és hangok, a zörejek zenévé, a hétköznapi mozgások pantomimikus tánccá állnak öszsze, akárcsak Tati filmjeiben, a gépek közelijének balettje a húszas évek experimentalistáit idézi, a kis falu állott mindennapjainak részletező, szeretetteljes bemutatása pedig Hrabal és Menzel tündérvilágát. Derű, szépség és költészet sugárzik a Hukkléból, olyan erények, amik hiányoznak az életünkből és a filmvászonról. Miklauzic és Pálfi visszahozzák a moziba a csodát, az álmot - mintha egy másik bolygóról csöppentek volna ide, ahol nem hatnak az evilági gravitáció nehézkes törvényei.

vissza