Hukkle - A végén összeáll a kép - beszélgetés Pálfi Györggyel

Lovas Balázs, 2002. január 30.;
Hukkle, "tehát egy nagyot kell csuklani, ami azért nem "hukk" csak egyszerűen, mert van mögötte még egy hang, egy nyelés." Pálfi György hangosfilmje párbeszédek nélkül, "pohárnoki" képaláfestésekkel.

. . .

-2000-ben végeztél a Főiskolán, és most forgatod az első nagyjátékfilmedet. Mit érdemes rólad tudni mindezek mellett?
- Szakmailag ennyit, ´95-től jártam a Színház és Filmművészeti Főiskolára (most már egyetem), Simó Sándor tanár úr osztályába. A nagyobb vizsgamunkáimat ismerheti eddig a közönség.- Mint a Valaki kopog?- Előtte a másodéves vizsgafilmem, A hal, a Filmszemle versenyprogramjában is szerepelt. Aztán, ahogy mondtad is, a Valaki kopog sorozatnak én készítettem a hetedik szobáját. Ezenkívül volt még a Körbe című tizenhat perces, filmnyersanyagra készült rövidfilmem, amit szintén vetítettek a Szemlén, de külföldön valószínűleg többen látták, mint Magyarországon.

- Voltak fesztiváleredményeid?
- Oberhausenbe meghívták a Körbét. Ott meg is vásárolta ZDF-Arte televízió. A hal pedig az UNICAJA Televíziós Fesztiválon nyert egy különdíjat.

- Most készíted az első egész estés filmedet, az idei szemle legjobb operatőre, Pohárnok Gergely fényképezi, ez egyben diplomamunkád is. Igen különös címe van. Mi is ez?
- Hát, hogyha ki kéne mondani, akkor... (- itt csuklik egyet, ami a Hukklét takarja -), tehát egy nagyot kell csuklani, ami azért nem "hukk" csak egyszerűen, mert van mögötte még egy hang, egy nyelés. Megpróbáltam leírni a hangokat, pontosabb szavakat kerestem, mint az általános. Ha valaki elovasná a forgatókönyvet, akkor rengeteg hangutánzó szót találna benne. Ez egy olyan film, amelyben nincsenek dialógusok, vagy legalábbis a kamera éppen nincs ott, ahol dialógushangzik el. Tehát némafilm. Mármint olyan szempontból néma, hogy nincsenek benne dialógok…- Igen, azonban a hang az nagyon fontos. Nagyon odafigyeltem arra, hogy egy átgondolt hangdramaturgiát hozzunk létre.

- És ez ott a helyszínen lesz felvéve, vagy utószinkron lesz?
- Valószínű, hogy a hosszabb, leíró jeleneteknél csak vezérhangot tudunk venni, mert amatőrszereplőkkel dolgozunk, eredeti helyszínen. Volt már egy háromnapos tapasztalatszerzés, egy rövid előforgatás, ahol kiderült, hogy nem lehet velük úgy dolgozni, hogy elindul a kamera, és hasznos hangot vesz, hanem állandóan instruálni kell a kamera mögül őket. Tehát egy nagyon erős szinkronizálási fázis lesz, ugyanakkor egyfajta hangkeresés, valamint különböző hangeffekteknek az összekeverése. Olyan hangokat is ki kell majd kevernünk, amilyenek a valóságban nem is léteznek, amik a moziban úgy tűnnek, mintha valóságosak lennének, viszont hatásukban sokkal erősebbek. A tipikus példa erre a verekedős filmekben az ütés hangja, ami az életben soha nem úgy hangzik. Ilyenkor a zörejesek húst ütnek és hasonlókat. Az igazi nagy Bud Spencer ütések hamisak, de viszont a filmet nézve máshogy el sem tudjuk képzelni.
Tehát ott felveszünk egy vezérhangot, aztán a hangmérnöknek még pluszban keresnie kell a hangokat. Kristálytisztán fel kell vennie a bárányok bégetését, a libák gágogását, minthogy ez egy falufilm. Én például hangot írtam a fű növésére is, ami hát eleve abszurd dolog, de ha a moziban makróban megjelenik egy fűszál, ahogyan tíz másodperc alatt kinő a földből, akkor az valamiféle feszülő-reccsenő hangot kell, hogy hallasson.

- Itt most hangokról és némaságról beszélünk, létezik azonban egy aprólékosan kidolgozott forgatókönyv is. Van azért valami követhető sztorivonal?
- Persze van, de ez a film elsősorban egy filmnyelvi játék. Egyébként én nagyon történetpárti vagyok, bár lehet, hogy ezt az egész életművemmel tagadni fogom. Történeteket szeretnék mesélni, és ez a film sem mentes attól, viszont van egy játék a nézővel, a befogadóval. A koncepció szerint a filmnyelv a századfordulós varázsképek megfelelője lesz, melyek a film saját honlapján is láthatók. A lényeg a következő: látsz egy idilli állapotot, például egy kalapos nőt a szalonban, de ott a kérdés, hogy vajon hol bújik a szerető, vagy hol rejtőzik a féltékeny férj. Neked pedig addig kell forgatnod, tekergetned a képet, míg például a bútornak a karfája, a nőnek a szoknyája és a függönybojt ferdén állítva kirajzolja az alakot. Valahogy így működik az én filmem is. Amikor ránézel egy leíró, esztétikus természetfilmet látsz, állapotokat, kellemes, idilli helyzeteket, ritmusra vágva. Van egy öregúr, aki folyamatosan csuklik, és tulajdonképpen ő meséli a történetet. Az ő folyamatos csuklása adja meg az összes zajnak az ütemét, s az egész végül egy mozgóképes zajszimfóniává áll össze. Az idilli életképek sorozata végülis kitermel magából egy nagyon súlyos konfliktust, egy titkot, egy tragédiát.

- Ezt most titokban is tartjuk?
- Én ezt szeretném végig titokban tartani, mert ebből ítélhető meg, hogy mennyire működik a film. Ha sikerül a megfelelő pillanatban ráirányítani a néző figyelmét, akkor a filmnek a második felét úgy tudná végigizgulni, hogy már ő is a titok birtokában van, de ha még nem, akkor a legvégére neki is összeálljon az egész. Minden jelenetnek szerepe van a filmben, és minden jelenet a titokról szól, csak nem látszik elsőre. Ugyanúgy, ahogy a kalapos nőnél.

- Elmeséled, hogy hol forgattok?
- Van a falunak egy kitalált neve, mi úgy hívjuk ezt a falut, hogy Kesernyés. Kesernyés lakóinak élete és titka jelenik meg a filmen. Nem hiszem, hogy bárki le akarna jönni a forgatás helyszínére, , és megzavarni minket a munkában, de amíg a forgatást nem fejezzük be, mégsem mondanám el, hol készül, maradjunk abban, hogy ez Kesernyés, és ide megyünk forgatni. Ez egy magyar falu, azért is kitalált a neve, mert miközben eredeti szereplőkkel, eredeti helyszínen forgatunk, aközben a történet és a formanyelv konstruált.

- Tehát a színészek tulajdonképp nem is színészek, hanem egész egyszerűen csak hétköznapi emberek.
- Így van. Három hivatásos színészen kívül - és ők is csak mellékszerepben, mint városból érkező kívülállók - egy színész sincs a filmben. Aki a filmben méhész, az az életben is méhész.

- Egy ilyen mozgóképi szimfónia esetében, mint a te filmed, az ember önkéntelenül is elkezd filmtörténeti párhuzamok után kutatni a fejében. Legelőszöris a Baraka jut eszébe. Mennyire voltak rád hatással korábbi hasonló kísérletek, vagy ez az egész magadból jön?
- Amikor az ember elkezd egy ilyen filmet forgatni, és kialakulnak a főbb irányvonalak, és meg akarja ezt értetni másokkal, akkor elkezd gondolkodni filmekben, hogy mire hasonlít.
Nálam is szóba jött a Baraka, mint egy példa arra, hogy lám, történet nélkül, látványra épülő, szöveg nélküli filmet lehet készíteni, el lehet adni, forgalmazásba kerül, és megnézik az emberek. Én a Barakát csak a látványvilágáért emelném ki, de vele szemben én már történetet is viszek a filmembe. Aztán rengeteg filmet említhetünk még, de csak megértetés szintjén. Úgy gondoltam, hogy kitaláltam valamit, ami biztos valahonnan jött, valami ellen léptem, de ezek a konkrét filmcímek inkább később jönnek be. Vagy homályba vésznek a korábbi hatások. Én ilyen filmet még nem láttam, és törekszem is arra, hogy olyasmit csináljak, ami még nem volt. Úgyis be fog illeszkedni egy párhuzamos vonulatba, de ez már csak egy utólagos gondolat, hogy tényleg ebből is táplálkozik.
A Berlin, egy nagyváros szimfóniája például ilyen, Dziga Vertovnak szintén van hasonló filmje. Olyat nem tudok mondani, hogy a Hukkle erre hasonlít, csak olyat tudok mondani, hogy ennek a filmnek ez a része hasonlít a Barakára, ez a része a Berlin, egy nagyváros szimfóniájára, ez a része pedig egy krimire, mert tulajdonképpen ez a film a titok révén krimi is.

- Említetted, hogy a filmed valami ellen készül, s a szokatlansága miatt felmerül egy kérdés. Megpróbálsz beleilleszkedni ebbe az egész magyar filmes közegbe, vagy inkább ezt a furcsa, új utat fogod követni?
- Azt veszem észre, és ez ugyanúgy jellemző Magyarországon, mint külföldön, hogy nagyon dominánssá vált a szöveg, én pedig úgy gondolom, hogy a film mozgókép, és képekkel mesél. Ha valami ellen dolgoztam, akkor az a szövegközpontúság. Szeretném bizonyítani mind magamnak, mind a mozinéző közönségnek, hogy lehet úgy is filmet készíteni, hogy a képek mesélnek a vásznon. Ha megnézünk egy amerikai filmet, narrációval kezdődik. Elmondja, ez vagyok én, ezt csinálom, ennyi idős vagyok, és ez életem utolsó napja. Na akkor biztos, hogy tíz percig működik a film, mert mindenki kíváncsi lesz, mi is történt ezen az utolsó napon, és bármilyen képet alá lehet tenni. Így viszont elértéktelenedik a kép. Vagy pedig attól értéktelenedik el, hogy nagyon jó képek alatt elmondják ugyanazt, amit látunk, és így a kép csak másodlagossá, illusztrációvá válik.
Én külön akarom választani az irodalmat és a filmet, hogy az irodalmi hatások ne domináljanak egy filmben, hanem azzal valamilyen egységet alkossanak, mivel a film komplex művészet. Én nem akarom eldobni az irodalmat, a szöveget és a dialógot, de azt látom, hogy iszonyatosan súlyos a helyzet, szétdumálják a filmeket. Úgy gondolom, hogy ezzel leszállítják a közönség igényeit. Én azt akarom, hogy a néző irányítottan gondolkodjon, legyen partner. Ne csak a befogadja a pénzéért a művet, hanem dolgozzon is vele, és akkor értékesebb is lesz számára az élmény.

- Külön érdekesség, hogy a forgatást végig követni lehet a film saját honlapján...
- Szándékom az volt, hogy lehessen látni, hogyan készül egy film, majdnem teljesen őszintén, tehát csak az üzleti titkok vannak benne elhallgatva, meg a függőben lévő konfliktusok.

- Milyen tartalmakat fog nyújtani a hukkle.hu, merthogy ez lesz a címe.
- A legfontosabb, hogy ez a forgatási napló. 1999-től kezdve mind a mai napig heti, vagy rendkívüli esetben akár napi frissítéssel fölkerülnek az aktuális hírek. Ha valaki végigolvassa, akkor részese lehet ennek a produkciónak, mégpedig úgy, hogy nem egy utólagos fogalmazásban van benne, hanem egy aktuálisan változó történésben. Már filmek is készültek abból, hogy milyen izgalmas filmet csinálni, mint például a Csapnivaló, hát itt most egy valódi sztori játszódik le az Interneten. Részletek vannak fönn a neten a forgatókönyvből, rengeteg képet láthatnak, lesz majd rajta filmrészlet. Aztán a varázsképek is ott lesznek, s ezekkel minden héten lehet majd játszani. Minden alkalommal cserélődnek a flash animációval forgatható képek. Vannak fönn információk a stábról, a film tartalmáról is.

- Mikorra fog elkészülni a mű?
- Abban reménykedem, hogyha tudjuk most tartani az elején az időpontokat, akkor a jövő évi Filmszemlére el tud készülni. Ehhez az kell, hogy a napokban el tudjunk indulni.

- Sok minden fog még eldőlni a vágóasztalon, vagy igazából neked ott van az összes kép a fejedben?
- Nagyon sok kép van a fejemben, amihez a többit meg kell keresni ott a helyszínen. Bármennyire is elő van készítve, ez egy nagyon improvizatív munka. Nem tudjuk, milyen lesz majd az időjárás, nem tudjuk, mivel természetfilm, hogy éppen árad-e majd az a kispatak, amit helyszínként néztünk ki, nem tudunk utcákat lezárni.
A filmnek azonban ez is a koncepciója, hogy egy kicsit dokumentarista módon készüljön. A váz természetesen megvan a fejemben, de hagyom, hogy a lukakat a hirtelen jövő valóság rajzolja meg. Mivel egy sajátos filmnyelvet akarunk beszélni, amit egyelőre még nem lehetett kikísérletezni, a vágóasztalon fogjuk majd meglátni, hogy az, amit kitaláltunk, működik-e, megvan-e a filmnek a ritmusa. Én azonban nagyon szeretem ezt a módszert. Ez az eddigi kevés tapasztalatomban is így volt: én eltervezetem valamit, szerettem volna megvalósítani, és aztán az elkezdte beszélni az önmaga nyelvét. Ennek most ugye hátra van még a forgatási és a vágási fázisa, s ezek fogják igazából meghatározni a filmet. Ha ez alatt az idő alatt közös nyelvet kezdek beszélni a filmmel, és megtaláljuk azt a közös utat, amerre ez a dolog akar menni, s amerre én, akkor kialakulhat ebből egy jó film.

- Ha egy mozgóképi szimfóniával indulsz el a pályán, akkor mit várhatunk majd a jövőben tőled?
- Kényszer is, hogy ilyen film felé fordultam. Nagyon sok irány és lehetőség egyeztetése is ez. Nem találtam még meg, és nem is akarom megtalálni azt az egy formát, nyelvet, amiben én beszélek. Eddigi tapasztalataim alapján, következő filmemmel mindig ellene lépek az előzőnek.

- Akkor a következő egy új Kutyaszorítóban lesz?
- Igen, remélem, hogy valami ilyesmi. Már le is adtam a tervet. Az egy cselekményes, hagyományos játékfilmes stílust képvisel, de azon belül is vannak olyan képi, dramaturgiai ötletek benne, amiket még nem láttam, vagy szeretnék kipróbálni.

- Tehát meg fogsz lepni minket miden alkalommal.
- Én nagyon remélem, hogy minden következő filmem valami olyan lesz - hogyha lesz - , amire nem számítanak. De hogyha végignézem az eddigi nem túl nagy "életművemet", akkor mindegyik filmemnek van valamilyen sajátos, egységes stílusa is. Akármennyire távol állnak is egymástól, mégis van valami, ami összeköti őket, valami hangulat, valami sötét dolog.

- És mi ez a sötét dolog?
- Nem tudom, talán ez is egy titok, ami elkísér majd úgy, hogy magam sem tudok róla - önmagam megismerése -, de a végén minden kiderül, és összeáll a kép.

vissza