Szalóky Bálint : Hukkle

Mit szeretünk a Magyar Filmszemlén? - tesszük fel a költői kérdést évről-évre, leginkább magunknak. Az elszántság ugyanis nem elég, némi mazochizmus is kell hozzá, hogy a filmeket ilyen mennyiségben és minőségben fogyasszuk.

A sajtókártyákért folytatott kálvária csak a jéghegy csúcsát jelenti: tulajdonképpen kapukulcs a kínok kínjához. Napi 4-6 film megtekintése normális esetben ugyanis meg sem kottyanna, ám ezúttal szó sincs "normális esetről". Az idegösszeomlás és a depresszió ellen reggel kilenctől estig vívott ádáz küzdelem oly mértékben eltompít, hogy szépen lassan meg is feledkezünk arról, hogy tulajdonképpen miért vagyunk ott. És ekkor - teljesen váratlanul - megérkezik a fenti kérdésre a válasz idén a Hukkle személyében. Mert ha már egyetlen film akad, ami egyedi megvalósításával, ötletességével kiemelkedik a nagy átlag közül, akkor már megérte.

És a Hukkle pontosan ilyen. Ha Pálfi György alkotását mindenáron kategorizálni kéne, akkor a dokumentarista játékfilm kifejezés lenne a legtalálóbb. Pohárnok Gergely kamerája kezdetben egy csukló öregembert követ, aki komótosan kiül a háza előtti padra, és ráérősen figyeli az úton elhaladó járókelőket. Majd hasonlóképpen megismerhetjük a falu többi lakóját is, például egy kocsihajtót, aki elalszik a nyeregben, vagy egy öregasszonyt, akihez Pestről érkeznek rokonok a temetésre. Monoton életvitelükbe nyerhetünk rövid betekintést, míg lassanként megtaláljuk a közös kapcsot.

A Hukkle lenyűgöző vizuális megoldásaival az első pillanattól kezdve rabul ejti nézőjét. Tagadhatatlan, hogy ezek a bámulatos kameramozgások alkotják a film gerincét. Egyáltalán nem zavaró, hogy gyakorlatilag minden mást ez alá rendeltek az alkotók: dialógusok szándékosan nincsenek (illetve vannak, de azokat nem értjük, mert mindig elnyomja őket valamilyen "háttérzaj" - pl. légy- vagy méhzümmögés), az életképeket összekötő történet pedig önmagában vajmi kevés lenne. Csak ámulunk a hosszú snitteken, a legapróbb részleteket is rögzítő gyönyörű képeken és az akadályt nem ismerő kamerán, mely a vakond által vájt üregben éppoly merészen közlekedik, mint a felszínen vagy a vízben.

Kár, hogy a 75 perces játékidő utolsó negyedére nem sikerült tartani a korábbi magas színvonalat, ám ennyi még bőven belefér: a Hukkle így is az idei Szemle egyik (ha nem az egyetlen) kellemes meglepetése, mely remélhetőleg a külföldi fesztiválokon is pozitív fogadtatásban részesül!

vissza