
BÁRON
GYÖRGY: Röhög
az osztály
Erdélyi Dániel, Miklauzic Bence, Pálfi György. Jegyezzük meg
e neveket. Három elsőfilmes a Simó-féle főiskolás csapatból.
Munkáik közös jellemzője a humor, a játékosság, a szelíd érzelmesség,
ám stílusuk, mentalitásuk igencsak eltérő. Erdélyi Előréje hagyományos
vígjáték, személyes napló a nyolcvanas évek iskolai és úttörőéletéből,
a Moszkva térre, A kis utazásra, s távolabbról a Csocsóra emlékeztetve.
Miklauzic és Pálfi filmjéhez nehezebb előzményt találni a magyar
film történetében. Miklauzic Bence epizódokból, töredékekből
építkező Ébrenjárókja három szeretetreméltó balldóver - két
férfi és egy nő - története, akiket kivet magából a gyakorlatias,
hideg ezredvégi világ. Végül hárman, örök vesztesek, egymásra
találnak, csodát tesznek és nyernek, mert ebben a filmben a
jók győznek - ilyet is ritkán látni mostanság. Távolról talán
de Sica tündérvilága hasonló, vagy Enyedié, Sándor Pálé, ám
Miklauzic hűvösen, visszafogottan mesél, filmjének feszültsége
a puritán eszköztár és a háttérben lévő szokatlanul erős érzelmi
töltet ellentétébol izzik fel.
Hukkle - ez Pálfi György játékfilmjének bizarr címe, csuklást
utánzó szó: a mű egy padon ülő öregúr csuklásának ritmusát követi.
Nincsenek dialógusok a filmben, csak zajok és hangok, a zörejek
zenévé, a hétköznapi mozgások pantomimikus tánccá állnak öszsze,
akárcsak Tati filmjeiben, a gépek közelijének balettje a húszas
évek experimentalistáit idézi, a kis falu állott mindennapjainak
részletező, szeretetteljes bemutatása pedig Hrabal és Menzel
tündérvilágát. Derű, szépség és költészet sugárzik a Hukkléból,
olyan erények, amik hiányoznak az életünkből és a filmvászonról.
Miklauzic és Pálfi visszahozzák a moziba a csodát, az álmot
- mintha egy másik bolygóról csöppentek volna ide, ahol nem
hatnak az evilági gravitáció nehézkes törvényei.
vissza