
Hukkle
- A végén összeáll a kép - beszélgetés Pálfi Györggyel
Lovas
Balázs, 2002. január 30.;
Hukkle, "tehát egy nagyot kell csuklani, ami azért nem
"hukk" csak egyszerűen, mert van mögötte még egy hang,
egy nyelés." Pálfi György hangosfilmje párbeszédek nélkül,
"pohárnoki" képaláfestésekkel.
.
. .
-2000-ben
végeztél a Főiskolán, és most forgatod az első nagyjátékfilmedet.
Mit érdemes rólad tudni mindezek mellett?
- Szakmailag ennyit, ´95-től jártam a Színház és Filmművészeti
Főiskolára (most már egyetem), Simó Sándor tanár úr osztályába.
A nagyobb vizsgamunkáimat ismerheti eddig a közönség.- Mint
a Valaki kopog?- Előtte a másodéves vizsgafilmem, A hal, a Filmszemle
versenyprogramjában is szerepelt. Aztán, ahogy mondtad is, a
Valaki kopog sorozatnak én készítettem a hetedik szobáját. Ezenkívül
volt még a Körbe című tizenhat perces, filmnyersanyagra készült
rövidfilmem, amit szintén vetítettek a Szemlén, de külföldön
valószínűleg többen látták, mint Magyarországon.
- Voltak fesztiváleredményeid?
- Oberhausenbe meghívták a Körbét. Ott meg is vásárolta ZDF-Arte
televízió. A hal pedig az UNICAJA Televíziós Fesztiválon nyert
egy különdíjat.
- Most készíted az első egész estés filmedet, az idei
szemle legjobb operatőre, Pohárnok Gergely fényképezi, ez egyben
diplomamunkád is. Igen különös címe van. Mi is ez?
- Hát, hogyha ki kéne mondani, akkor... (- itt csuklik egyet,
ami a Hukklét takarja -), tehát egy nagyot kell csuklani, ami
azért nem "hukk" csak egyszerűen, mert van mögötte
még egy hang, egy nyelés. Megpróbáltam leírni a hangokat, pontosabb
szavakat kerestem, mint az általános. Ha valaki elovasná a forgatókönyvet,
akkor rengeteg hangutánzó szót találna benne. Ez egy olyan film,
amelyben nincsenek dialógusok, vagy legalábbis a kamera éppen
nincs ott, ahol dialógushangzik el. Tehát némafilm. Mármint
olyan szempontból néma, hogy nincsenek benne dialógok…- Igen,
azonban a hang az nagyon fontos. Nagyon odafigyeltem arra, hogy
egy átgondolt hangdramaturgiát hozzunk létre.
- És ez ott a helyszínen lesz felvéve, vagy utószinkron
lesz?
- Valószínű, hogy a hosszabb, leíró jeleneteknél csak vezérhangot
tudunk venni, mert amatőrszereplőkkel dolgozunk, eredeti helyszínen.
Volt már egy háromnapos tapasztalatszerzés, egy rövid előforgatás,
ahol kiderült, hogy nem lehet velük úgy dolgozni, hogy elindul
a kamera, és hasznos hangot vesz, hanem állandóan instruálni
kell a kamera mögül őket. Tehát egy nagyon erős szinkronizálási
fázis lesz, ugyanakkor egyfajta hangkeresés, valamint különböző
hangeffekteknek az összekeverése. Olyan hangokat is ki kell
majd kevernünk, amilyenek a valóságban nem is léteznek, amik
a moziban úgy tűnnek, mintha valóságosak lennének, viszont hatásukban
sokkal erősebbek. A tipikus példa erre a verekedős filmekben
az ütés hangja, ami az életben soha nem úgy hangzik. Ilyenkor
a zörejesek húst ütnek és hasonlókat. Az igazi nagy Bud Spencer
ütések hamisak, de viszont a filmet nézve máshogy el sem tudjuk
képzelni.
Tehát ott felveszünk egy vezérhangot, aztán a hangmérnöknek
még pluszban keresnie kell a hangokat. Kristálytisztán fel kell
vennie a bárányok bégetését, a libák gágogását, minthogy ez
egy falufilm. Én például hangot írtam a fű növésére is, ami
hát eleve abszurd dolog, de ha a moziban makróban megjelenik
egy fűszál, ahogyan tíz másodperc alatt kinő a földből, akkor
az valamiféle feszülő-reccsenő hangot kell, hogy hallasson.
-
Itt most hangokról és némaságról beszélünk, létezik azonban
egy aprólékosan kidolgozott forgatókönyv is. Van azért valami
követhető sztorivonal?
- Persze van, de ez a film elsősorban egy filmnyelvi játék.
Egyébként én nagyon történetpárti vagyok, bár lehet, hogy ezt
az egész életművemmel tagadni fogom. Történeteket szeretnék
mesélni, és ez a film sem mentes attól, viszont van egy játék
a nézővel, a befogadóval. A koncepció szerint a filmnyelv a
századfordulós varázsképek megfelelője lesz, melyek a film saját
honlapján is láthatók. A lényeg a következő: látsz egy idilli
állapotot, például egy kalapos nőt a szalonban, de ott a kérdés,
hogy vajon hol bújik a szerető, vagy hol rejtőzik a féltékeny
férj. Neked pedig addig kell forgatnod, tekergetned a képet,
míg például a bútornak a karfája, a nőnek a szoknyája és a függönybojt
ferdén állítva kirajzolja az alakot. Valahogy így működik az
én filmem is. Amikor ránézel egy leíró, esztétikus természetfilmet
látsz, állapotokat, kellemes, idilli helyzeteket, ritmusra vágva.
Van egy öregúr, aki folyamatosan csuklik, és tulajdonképpen
ő meséli a történetet. Az ő folyamatos csuklása adja meg az
összes zajnak az ütemét, s az egész végül egy mozgóképes zajszimfóniává
áll össze. Az idilli életképek sorozata végülis kitermel magából
egy nagyon súlyos konfliktust, egy titkot, egy tragédiát.
- Ezt most titokban is tartjuk?
- Én ezt szeretném végig titokban tartani, mert ebből ítélhető
meg, hogy mennyire működik a film. Ha sikerül a megfelelő pillanatban
ráirányítani a néző figyelmét, akkor a filmnek a második felét
úgy tudná végigizgulni, hogy már ő is a titok birtokában van,
de ha még nem, akkor a legvégére neki is összeálljon az egész.
Minden jelenetnek szerepe van a filmben, és minden jelenet a
titokról szól, csak nem látszik elsőre. Ugyanúgy, ahogy a kalapos
nőnél.
-
Elmeséled, hogy hol forgattok?
- Van a falunak egy kitalált neve, mi úgy hívjuk ezt a falut,
hogy Kesernyés. Kesernyés lakóinak élete és titka jelenik meg
a filmen. Nem hiszem, hogy bárki le akarna jönni a forgatás
helyszínére, , és megzavarni minket a munkában, de amíg a forgatást
nem fejezzük be, mégsem mondanám el, hol készül, maradjunk abban,
hogy ez Kesernyés, és ide megyünk forgatni. Ez egy magyar falu,
azért is kitalált a neve, mert miközben eredeti szereplőkkel,
eredeti helyszínen forgatunk, aközben a történet és a formanyelv
konstruált.
-
Tehát a színészek tulajdonképp nem is színészek, hanem egész
egyszerűen csak hétköznapi emberek.
- Így van. Három hivatásos színészen kívül - és ők is csak mellékszerepben,
mint városból érkező kívülállók - egy színész sincs a filmben.
Aki a filmben méhész, az az életben is méhész.
- Egy ilyen mozgóképi szimfónia esetében, mint a te filmed,
az ember önkéntelenül is elkezd filmtörténeti párhuzamok után
kutatni a fejében. Legelőszöris a Baraka jut eszébe. Mennyire
voltak rád hatással korábbi hasonló kísérletek, vagy ez az egész
magadból jön?
- Amikor az ember elkezd egy ilyen filmet forgatni, és kialakulnak
a főbb irányvonalak, és meg akarja ezt értetni másokkal, akkor
elkezd gondolkodni filmekben, hogy mire hasonlít.
Nálam is szóba jött a Baraka, mint egy példa arra, hogy lám,
történet nélkül, látványra épülő, szöveg nélküli filmet lehet
készíteni, el lehet adni, forgalmazásba kerül, és megnézik az
emberek. Én a Barakát csak a látványvilágáért emelném ki, de
vele szemben én már történetet is viszek a filmembe. Aztán rengeteg
filmet említhetünk még, de csak megértetés szintjén. Úgy gondoltam,
hogy kitaláltam valamit, ami biztos valahonnan jött, valami
ellen léptem, de ezek a konkrét filmcímek inkább később jönnek
be. Vagy homályba vésznek a korábbi hatások. Én ilyen filmet
még nem láttam, és törekszem is arra, hogy olyasmit csináljak,
ami még nem volt. Úgyis be fog illeszkedni egy párhuzamos vonulatba,
de ez már csak egy utólagos gondolat, hogy tényleg ebből is
táplálkozik.
A Berlin, egy nagyváros szimfóniája például ilyen, Dziga Vertovnak
szintén van hasonló filmje. Olyat nem tudok mondani, hogy a
Hukkle erre hasonlít, csak olyat tudok mondani, hogy ennek a
filmnek ez a része hasonlít a Barakára, ez a része a Berlin,
egy nagyváros szimfóniájára, ez a része pedig egy krimire, mert
tulajdonképpen ez a film a titok révén krimi is.
-
Említetted, hogy a filmed valami ellen készül, s a szokatlansága
miatt felmerül egy kérdés. Megpróbálsz beleilleszkedni ebbe
az egész magyar filmes közegbe, vagy inkább ezt a furcsa, új
utat fogod követni?
- Azt veszem észre, és ez ugyanúgy jellemző Magyarországon,
mint külföldön, hogy nagyon dominánssá vált a szöveg, én pedig
úgy gondolom, hogy a film mozgókép, és képekkel mesél. Ha valami
ellen dolgoztam, akkor az a szövegközpontúság. Szeretném bizonyítani
mind magamnak, mind a mozinéző közönségnek, hogy lehet úgy is
filmet készíteni, hogy a képek mesélnek a vásznon. Ha megnézünk
egy amerikai filmet, narrációval kezdődik. Elmondja, ez vagyok
én, ezt csinálom, ennyi idős vagyok, és ez életem utolsó napja.
Na akkor biztos, hogy tíz percig működik a film, mert mindenki
kíváncsi lesz, mi is történt ezen az utolsó napon, és bármilyen
képet alá lehet tenni. Így viszont elértéktelenedik a kép. Vagy
pedig attól értéktelenedik el, hogy nagyon jó képek alatt elmondják
ugyanazt, amit látunk, és így a kép csak másodlagossá, illusztrációvá
válik.
Én külön akarom választani az irodalmat és a filmet, hogy az
irodalmi hatások ne domináljanak egy filmben, hanem azzal valamilyen
egységet alkossanak, mivel a film komplex művészet. Én nem akarom
eldobni az irodalmat, a szöveget és a dialógot, de azt látom,
hogy iszonyatosan súlyos a helyzet, szétdumálják a filmeket.
Úgy gondolom, hogy ezzel leszállítják a közönség igényeit. Én
azt akarom, hogy a néző irányítottan gondolkodjon, legyen partner.
Ne csak a befogadja a pénzéért a művet, hanem dolgozzon is vele,
és akkor értékesebb is lesz számára az élmény.
-
Külön érdekesség, hogy a forgatást végig követni lehet a film
saját honlapján...
- Szándékom az volt, hogy lehessen látni, hogyan készül egy
film, majdnem teljesen őszintén, tehát csak az üzleti titkok
vannak benne elhallgatva, meg a függőben lévő konfliktusok.
-
Milyen tartalmakat fog nyújtani a hukkle.hu, merthogy ez lesz
a címe.
- A legfontosabb, hogy ez a forgatási napló. 1999-től kezdve
mind a mai napig heti, vagy rendkívüli esetben akár napi frissítéssel
fölkerülnek az aktuális hírek. Ha valaki végigolvassa, akkor
részese lehet ennek a produkciónak, mégpedig úgy, hogy nem egy
utólagos fogalmazásban van benne, hanem egy aktuálisan változó
történésben. Már filmek is készültek abból, hogy milyen izgalmas
filmet csinálni, mint például a Csapnivaló, hát itt most egy
valódi sztori játszódik le az Interneten. Részletek vannak fönn
a neten a forgatókönyvből, rengeteg képet láthatnak, lesz majd
rajta filmrészlet. Aztán a varázsképek is ott lesznek, s ezekkel
minden héten lehet majd játszani. Minden alkalommal cserélődnek
a flash animációval forgatható képek. Vannak fönn információk
a stábról, a film tartalmáról is.
-
Mikorra fog elkészülni a mű?
- Abban reménykedem, hogyha tudjuk most tartani az elején az
időpontokat, akkor a jövő évi Filmszemlére el tud készülni.
Ehhez az kell, hogy a napokban el tudjunk indulni.
-
Sok minden fog még eldőlni a vágóasztalon, vagy igazából neked
ott van az összes kép a fejedben?
- Nagyon sok kép van a fejemben, amihez a többit meg kell keresni
ott a helyszínen. Bármennyire is elő van készítve, ez egy nagyon
improvizatív munka. Nem tudjuk, milyen lesz majd az időjárás,
nem tudjuk, mivel természetfilm, hogy éppen árad-e majd az a
kispatak, amit helyszínként néztünk ki, nem tudunk utcákat lezárni.
A filmnek azonban ez is a koncepciója, hogy egy kicsit dokumentarista
módon készüljön. A váz természetesen megvan a fejemben, de hagyom,
hogy a lukakat a hirtelen jövő valóság rajzolja meg. Mivel egy
sajátos filmnyelvet akarunk beszélni, amit egyelőre még nem
lehetett kikísérletezni, a vágóasztalon fogjuk majd meglátni,
hogy az, amit kitaláltunk, működik-e, megvan-e a filmnek a ritmusa.
Én azonban nagyon szeretem ezt a módszert. Ez az eddigi kevés
tapasztalatomban is így volt: én eltervezetem valamit, szerettem
volna megvalósítani, és aztán az elkezdte beszélni az önmaga
nyelvét. Ennek most ugye hátra van még a forgatási és a vágási
fázisa, s ezek fogják igazából meghatározni a filmet. Ha ez
alatt az idő alatt közös nyelvet kezdek beszélni a filmmel,
és megtaláljuk azt a közös utat, amerre ez a dolog akar menni,
s amerre én, akkor kialakulhat ebből egy jó film.
-
Ha egy mozgóképi szimfóniával indulsz el a pályán, akkor mit
várhatunk majd a jövőben tőled?
- Kényszer is, hogy ilyen film felé fordultam. Nagyon sok irány
és lehetőség egyeztetése is ez. Nem találtam még meg, és nem
is akarom megtalálni azt az egy formát, nyelvet, amiben én beszélek.
Eddigi tapasztalataim alapján, következő filmemmel mindig ellene
lépek az előzőnek.
-
Akkor a következő egy új Kutyaszorítóban lesz?
- Igen, remélem, hogy valami ilyesmi. Már le is adtam a tervet.
Az egy cselekményes, hagyományos játékfilmes stílust képvisel,
de azon belül is vannak olyan képi, dramaturgiai ötletek benne,
amiket még nem láttam, vagy szeretnék kipróbálni.
-
Tehát meg fogsz lepni minket miden alkalommal.
- Én nagyon remélem, hogy minden következő filmem valami olyan
lesz - hogyha lesz - , amire nem számítanak. De hogyha végignézem
az eddigi nem túl nagy "életművemet", akkor mindegyik
filmemnek van valamilyen sajátos, egységes stílusa is. Akármennyire
távol állnak is egymástól, mégis van valami, ami összeköti őket,
valami hangulat, valami sötét dolog.
-
És mi ez a sötét dolog?
- Nem tudom, talán ez is egy titok, ami elkísér majd úgy, hogy
magam sem tudok róla - önmagam megismerése -, de a végén minden
kiderül, és összeáll a kép.
vissza