
Szalóky
Bálint : Hukkle
Mit
szeretünk a Magyar Filmszemlén? - tesszük fel a költői kérdést
évről-évre, leginkább magunknak. Az elszántság ugyanis nem elég,
némi mazochizmus is kell hozzá, hogy a filmeket ilyen mennyiségben
és minőségben fogyasszuk.
A
sajtókártyákért folytatott kálvária csak a jéghegy csúcsát jelenti:
tulajdonképpen kapukulcs a kínok kínjához. Napi 4-6 film megtekintése
normális esetben ugyanis meg sem kottyanna, ám ezúttal szó sincs
"normális esetről". Az idegösszeomlás és a depresszió
ellen reggel kilenctől estig vívott ádáz küzdelem oly mértékben
eltompít, hogy szépen lassan meg is feledkezünk arról, hogy
tulajdonképpen miért vagyunk ott. És ekkor - teljesen váratlanul
- megérkezik a fenti kérdésre a válasz idén a Hukkle személyében.
Mert ha már egyetlen film akad, ami egyedi megvalósításával,
ötletességével kiemelkedik a nagy átlag közül, akkor már megérte.
És
a Hukkle pontosan ilyen. Ha Pálfi György alkotását mindenáron
kategorizálni kéne, akkor a dokumentarista játékfilm kifejezés
lenne a legtalálóbb. Pohárnok Gergely kamerája kezdetben egy
csukló öregembert követ, aki komótosan kiül a háza előtti padra,
és ráérősen figyeli az úton elhaladó járókelőket. Majd hasonlóképpen
megismerhetjük a falu többi lakóját is, például egy kocsihajtót,
aki elalszik a nyeregben, vagy egy öregasszonyt, akihez Pestről
érkeznek rokonok a temetésre. Monoton életvitelükbe nyerhetünk
rövid betekintést, míg lassanként megtaláljuk a közös kapcsot.
A Hukkle lenyűgöző vizuális megoldásaival az első pillanattól
kezdve rabul ejti nézőjét. Tagadhatatlan, hogy ezek a bámulatos
kameramozgások alkotják a film gerincét. Egyáltalán nem zavaró,
hogy gyakorlatilag minden mást ez alá rendeltek az alkotók:
dialógusok szándékosan nincsenek (illetve vannak, de azokat
nem értjük, mert mindig elnyomja őket valamilyen "háttérzaj"
- pl. légy- vagy méhzümmögés), az életképeket összekötő történet
pedig önmagában vajmi kevés lenne. Csak ámulunk a hosszú snitteken,
a legapróbb részleteket is rögzítő gyönyörű képeken és az akadályt
nem ismerő kamerán, mely a vakond által vájt üregben éppoly
merészen közlekedik, mint a felszínen vagy a vízben.
Kár,
hogy a 75 perces játékidő utolsó negyedére nem sikerült tartani
a korábbi magas színvonalat, ám ennyi még bőven belefér: a Hukkle
így is az idei Szemle egyik (ha nem az egyetlen) kellemes meglepetése,
mely remélhetőleg a külföldi fesztiválokon is pozitív fogadtatásban
részesül!
vissza